2010. október 4., hétfő

még vagyok

csak időm nincs írni, fényképezni és hímezni is alig jut. de rövidesen pótolom az elmaradásom.

2010. július 25., vasárnap

Az eltelt időben

Mirabell kert
Hát kitört a vakáció. a három gyerek mellett netezni volt a legkevesebb időm. Voltunk "nyaralni" ami azt jelentette, hogy elvittük Stuttgartba a gyerekeket, és útközben megálltunk több helyen is. Első nap még Salzburg előtt kb. 30 kilométerrel van a Mondsee. A déli parton van egy nagyon jó kis strand, csúszdával, na ott töltöttünk egy pár órát. Klíma nélküli az autóm, így nagyon jól jött a kánikulában egy jó kis fürdőzés a gyerekeknek. Majd este megérkeztünk Salburgba, a kis szállodánkba. *** szálloda, a város nem épp központjába, de egy busszal nagyon jól belehet jutni a belvárosba.Az árét amit fizettünk kaptunk egy kétszobás apartmant, egy fürdőszobával, aminek egyetlen hátránya, hogy nem volt benne klíma, és déli nyugati volt a fekvése. Kínai a tulaj, de egy osztrák hölgy bérli és viszi a szállodát. Hotel Lilienhof a szálloda neve. Nagyon tetszett a város, az egy nap arra volt elég, hogy végig járjuk a belvárost, felmenjünk a várba, együnk és kávézzunk. Szerencsénk volt, mert borongós idő volt, délután 4-re a gyerekek már  nagyon fáradtak voltak, így mire kisütött a nap, mi is hazaindultunk. Ingrid már elaludt a buszon, és apjával nagyot aludtak. Én Wilivel tévéztünk a saját szobánkban, nem aludtunk. Nagyon jó kis filmeket néztünk meg. Este meg görög vendéglőben vacsoráztunk. Ja, előző este meg egy kis külvárosi sörkertben ettünk igazi osztrák kolbászt:-)

Vízi játékok a legjobbak.
Nagyon jó a kis zongorán kalimpálni
Másnap pedig Münchenben a Deutsche Museum-ban voltuk egész nap. Ez a. német tecnikai találmányok múzeuma,elsősorban. Hajók, repülőgépek, tengeralattjárók, fizikai kísérletek (Wilinek ez tetszett a legjobban), gyógyszerészet történet röviden, ennyit láttunk, és ez is du. 4-ig tartott, de.10-től. két hullafáradt gyerekkel ennyit lehetett megnézni. De nagyon jó volt, tanulságos. És mivel ott még Július végéig tart a suli, tele volt osztályokkal a múzeum. Volt egy külön rész a kis gyerekeknek, ahol kipróbálhattak vízi játékokat, hangszereket. Itt készültek a képek a gyerekekről.

Este 7 re értünk anyósékhoz.
Folyt köv....

2010. június 18., péntek

Új design

Próbálkozom, próbálkozom. A blogom eddigi kinézete nem volt pont olyan amilyet szerettem volna. Azt sem ígérem, hogy nem fogom még változtatni. De ez már egy fokkal jobban tetszik. Igaz hangulattól is függ.
Ezen a borongós reggelen ilyen lett.

2010. június 8., kedd

Aktuális munkák

A nagy befejezés után sikeresen elkezdtem további munkákat, egyszerre hármat. A Bothy Threads tündérkés képét a régóta tervezett függönyre Ingrid szobájában. Sötétítő lesz belőle, így a hímzés háta el lesz takarva egy másik anyaggal. Anyóstól kaptam ezt az anyagot és nagyon jó rá hímezni.
A következő az Iancsa tervezte tea-kávé-kakaó sorozatból a harmadik a kakaó. Ezt hagytam utoljára, mert ennek a színei a legélénkebbek, nagyon szépek és élvezet lesz hímezni. Igaz sok még nem látszik belőle:-)
És végül, elkezdtem az ugyancsak régóta tervezett Lizzie Kate naptárat. Itt mindenki natúr színű anyagra hímez, de én valami mást kerestem, és sokáig nem tudtam eldönteni mit is szeretnék. Aztán kerestem valamit a hímzéskellékeim között és kezembe akadt ez a piros panamka anyag. Nagyon megtetszett az ötlet, hogy valami teljesen más lesz az én anyagom, így elkezdtem.
Nekem nagyon tetszik, igaz egy kis karácsonyi hangulatom van tőle. És most ez az amit inkább a kezembe veszek, amikor épp Albert és a többiek engedik. A valóságban sokkal élénkebb az egész, mint itt a képen.

2010. május 21., péntek

Kész munkák

Végre sikerült bekereteztetni  két tündéres képet!  A keretezés profi munka, a legjobbat hozták ki  két képből, színben, formában teljesen az én ízlésemhez illik. Most a nappalit díszítik, hála Ingridnek, aki az apjánál kihízelegte, hogy ne az ő szobájában, hanem a nappaliban legyenek a képek.

2010. május 18., kedd

Igazolt hiányzás

Hát igen. Mint a mellékelt fénykép is mutatja igazoltan voltam távol. Április 26-án délután 16.41-kor megszületett Albert Konrád. 3600 gr, 56 cm. Gyönyörű kisfiú, és igazi tünemény. elég sokat alszik, néha poci fáj. A két nagy imádja és nyúznák egyfolytában ha hagynám. Ő meg aranyos és engedi, hogy a nagyokkal foglalkozzam nem csak ő vele kell foglalkoznom.

Közben Wili megjárta Görögországot, Tasszosz szigetén volt egy hétig csereüdülésen. Nagyon élvezte, így számára nem maradt el az idei tengerparti nyaralás sem.

Aztán megtanulta a Szózatot, 5-t kapott belőle. Nem említeném külön, de szerintem 9 évesen igenis teljesítmény egy ilyen nehéz verset megtanulni.

Május 16-n pedig az elsőáldozása is megvolt, ott is jól szerepelt.
Pechére elkapta egy titokzatos foltos betegség, ami úgy nézett ki mint egy erős allergia, ezért az erdei iskola helyett most itthon van egész héten.
Mindennapmagyar helyesírás gyakorolunk.

2010. április 7., szerda

Könyvek, könyvek könyvek.....

Az oka, hogy nem haladtam a hímzéssel az utóbbi napokban a könyvek. Eddig nemigen írtam a másik kedvenc hobbimról az olvasásról, most egy kicsit pótolom.
Alapvetően a történelmi, fantasy, krimi és általában a könyveket szeretem. Nem dicsekvésként mondom, hogy magyar mellett olvastam és olvasok könyvet románul, angolul, németül, spanyolul. Most épp németül. Ezt:

Történelmi fikció, a középkorban, a boszorkányüldözések és Lorenzo Medici korában játszódik. Az eleje számomra egy kicsit rémisztő- nem szívesen olvasok rossz dolgokról, meg is könnyeztem ezt a részt, de azóta alig tudom letenni. Írónője alig egy évvel fiatalabb! nálam.

Ezenkívül gyermekirodalmat olvasok sokat- mostanában fedeztem fel és rajongok Szegedi Katalin könyveiért. A Naphegykiadó könyvesboltjában fedeztem fel A királylány születik c. könyvet, amit ő rajzolt. Főkolomp Zsuzsának mutogattam épp, amikor ő meg a blogját http://szegedikatalin.blogspot.com/ is megmutatta nekem. Azóta rendszeresen olvasom és már az Álomcirkusz könyve is megvan, sőt egy korábban vásárolt német meséket tartalmazó könyvet is ő illusztrált.http://www.generalpress.hu/termek/278.AZ_ELVARAZSOLT_KIRALYKISASSZONY

Az ő blogjáról jutottam el a következő linkre , ahol szavazni lehet az utóbbi tíz év ötven gyermekkönyvére.
A könyvek listája – s ahol egyben szavazni is lehet – itt található:
http://egyszervolt.hu/gyerekkonyv-szavazas2010
Természetesen már szavaztam is, de dilemmában vagyok, mert több, legalább 5-6 olyan könyv van amire szívesen szavaznék. Azt hiszem kifogom nyomtatni ezt a listát, mert ez lesz majd az alapja az elkövetkező éveink olvasmányainak:-)

Mirabilia , JJ terítő



Kész lettem a Mirabilia hímzésével! Pihentettem egy - két napig egyszerűen nem volt hangulatom kontúrozni, talán a több szín használata miatt. Időközben elkészítettem még egy JJ házacskát is.

Megtehettem, mert nagypénteken Thomas elvitte Wilit és Ingridet anyósékhoz, amit a gyerekek nagyon vártak, most egy hétig ott lesznek. Kíváncsi vagyok, Ingrid hogyan boldogul anyóssal, mert többet ért mint beszél németül. Igaz, Wili szívesen fordít. Pénteken Ausztriában találkoztak , egy parasztgazdaság panziójában éjszakáztak, majd onnan mentek tovább anyósékkal. Thomas meg jött haza. A panzió udvarán volt tehén, kecske, nyúl, szóval minden ami egy kisgyereknek élményt jelent. A medencét még nem használhatták a gyerekek, amit nagyon sajnáltak, de teljesen kihasználták az ugráló trambulint. Ingrid azt mondta a nagyinak, hogy "Oma komm doing-doing.... " szóval nem kell neki sok, hogy megértesse, hogy mit akar, még ha nem is ismeri a megfelelő szavakat németül. Anyós oda meg vissza volt tőle. Pedig van még másik 8 unoka körülötte:-)

Visszatérve a hímzésekre, vasárnap befejeztem a kontúrozást és pár gyöngy is került rá.
Természetesen Ingrid nem ment el úgy itthonról, hogy nem hagyott volna nekem házifeladatot, ezt a nyuszit kellene hímeznem.


El is kezdtem, de sokat nem haladtam. Ennek okáról rövidesen írok.

2010. március 22., hétfő

JJ házacska ismét


Ma sikerült teljesen befejezni a több mint egy hónapja elkezdett JJ házacskát. Lásd a fénykép, ami telefonnal készült, így nem a legjobb minőség. Ezzel nem nagyon tudnék eldicsekedni, de valójában más hímeztem az eltelt időben. Februárban voltam xszemes talin, ahol bevállaltam váratlanul egy 100x70 hímzésta magazinba, nem tudtam ellenállni neki.
Ezen kívül, most életemben először hímeztem két másik, nem is kicsi mintát, de ezeket ajándékba. Így sajnos képek csak az átadás után lesznek. De annyit elárulhatok, hogy színváltós(multicolor)DMC fonalakkal hímeztem mindkét mintában. Ilyenkor ugye egyenként kell az x-eket varrani. Azt hittem, hogy ez majd kínszenvedés lesz, de meglepően hamar kész lettem belük. Az is igaz, hogy a kötelező fekvés amit a doki előírt nagyban segítette a munkámat.
Ezt a két mintát magamtól soha nem hímeztem volna ki, nem az én stílusom,de most megértem azokat, akik ezeket bármilyen okból kedvelik. Egy JJ. mintához képest 3-szoros sebességgel ellehet készíteni.
Nem mondom, hogy nem fogok még hasonló mintákat hímezni valamikor.
Most egyelőre a maradék időmben a szülésig megpróbálom a Mirabiliát befejezni, és a JJ terítőt. amint visszakapom a fényképezőm készítek majd aktuális fotókat.

2010. február 9., kedd

JJ házacska 1


Az tegnap újra elkezdett házacskámmal ennyit haladtam. Este szerettem volna többet hímezni, de egyszerűen eldőltem. Azért, nem is olyan rossz nem?

2010. február 8., hétfő

Farsang 1.


Az elmúlt hétvégén farsangot tartottak a szomszédban. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Egy kicsit izgultam, hogy Ingrid hogyan fogja viselni a ruhát, de meglepően jól.
Másnap eléggé ki volt akadva, fáradt volt egész nap.

Mirabilia 0208



Ígértem, hogy mutatom hol tartok a tündérrel. Ennyit sikerült egy hónap alatt haladni. Még van a fehér rész a szárnyból és a szoknyából is egy rész.
Még korábban elhatároztam, hogy februártól elkezdem folytatni a félbemaradt JJ házacskás RR terítőmet. Így most ezzel szeretném folytatni.
Már elkezdtem korábban a Jellies Jams házacskát, íme itt tartok most. Kíváncsi vagyok mikorra tudom elkészíteni.

2010. január 17., vasárnap

Micimackó Ingridnek/ Winnie Pooh para Ingrid


Elkészült Ingrid kérése, magamtól nem hímeztem volna ilyet sose. Mivel nem szeretem ha taknyosak, ezért az Ingrid szobájába is került az emeletre egy papírzsepis doboz, amit ez a Micimackó díszít. Kartonpapírból van a doboz,valamilyen csomagoló anyagból mentettem meg. A minta a Quick and Easy egyik karácsonyi számából van, ajándék minta volt.

Este fue el pedido de mi hija, a mi no me gustan estos tipos de motivos. Esta colocado sobre una caja de carton, que pintamos juntos a colores que van con el diseno. Como no me gusta que anden siempre con la nariz "llena" cada nino/a tiene en su cuarto una caja llena de panuelos de papel. Eldiseno fue regalo a una revista Quick and Easy navideno

Répatorta- lisztérzékenyeknek

Répa torta
Hozzávalók:
• 400 gr reszelt sárgarépa
• 400 gr reszelt mandula
• 360 gr cukor
• 8 tojás
• 2-3 evőkanál cseresznyepálinka
• 3 evőkanál étkezési keményítő (krumpliból)
• 1 teáskanál fahéj
• 1 citrom leve és reszelt héja
A cukrot a tojássárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a reszelt sárgarépát, negyed óráig keverjük vele, ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót, valamint a mandula felét.
A mandula másik felét óvatosan összekeverjük az előzőleg habbá vert tojásfehérjével, majd hozzáadjuk a masszához.
Az összekevert masszát, egy kizsírozott, lisztezett tepsiben, (esetleg kettőbe osztva is) sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
A kihűlt tortát keményre vert tejszínhabbal töltjük és vonjuk be.
Anyóstól kaptam a receptet, kipróbáltam finom, de vigyázat keményebb állagú lesz, mint a szokásos piskóták. Érdemes két részben sütni. Hőlégkeveréses sütőben egyszerre lehet sütni a két felet. Csak épp két egyforma sütőforma kell hozzá.

Jó étvágyat! Ha kipróbálod írd meg a véleményed!

2010. január 10., vasárnap

Főkolomp- minitali, Mirabilia


A tegnapi xszemes talira nem tudtam eljutni,elsősorban a rossz időjárás miatt, meg amire indulni kellett volna, lettem kész a házimunkával,ebédeltetéssel, takarítással és még kenyeret is sütni kellett.
Így inkább egyet pihentem és utána hímeztem végre ismét a Mirabiliát. Ma pedig bepótóltuk a tegnap elmaradt talit, Főkolomp volt nálu k a három gyerekkel. Mialatt mi végre kitárgyaltuk a kedvenc mintáinkat, Wili végre partnert talált magának és nem Ingridet nyúzta, Géza és Peti abszolút egy hullámhpsszon voltak vele. Ingrid meg lányos játékot játszhatott végre, lehetett anyuka, kisbaba, és a pónikat, babákat tudta valakivel kzösen pátyolgatni.
A tegnap és ma eredményeképpen itt tartok:

2010. január 2., szombat

zSHARE video - StarGate SG-1 - 7x21-22 - Az elveszett varos.avi.flv

zSHARE video - StarGate SG-1 - 7x21-22 - Az elveszett varos.avi.flv

Hummel kész!




Sikerült befejeznem anyós karácsonyi ajándékát, Január 2-án! A dolgok nem úgy alakultak, mint én terveztem,jött a tapétázás, festés a nappaliban, teljes konyhacsere és a fürdőszobát is felborítottuk,ami még mindig nincs teljesen kész. Igaz végre olyan a konyhám amilyennek eredetileg elképzeltem, fehér sima felületek, beépített gépek, és minden a kezem ügyében van, amikor kell. Aztán meg jött após és két hét alatt elkészítette a tetőteret, így végül megvan a saját szobám- ahol vasalhatok, de ahova felkerültek a kézimunka cuccok és ahol lesz egy teljes fal könyvespolc. Ez volt a másik álmom. Már csak egy jó fotel hiányzik.
Közben az xszemes társaságban is készítettem ajándékot Sofienak, aki ma feltette a fényképeket, mert a nagy igyekezetben elfelejtettem képet készíteni róla. Így most gyorsan "beszereztem" őket.