2010. március 22., hétfő

JJ házacska ismét


Ma sikerült teljesen befejezni a több mint egy hónapja elkezdett JJ házacskát. Lásd a fénykép, ami telefonnal készült, így nem a legjobb minőség. Ezzel nem nagyon tudnék eldicsekedni, de valójában más hímeztem az eltelt időben. Februárban voltam xszemes talin, ahol bevállaltam váratlanul egy 100x70 hímzésta magazinba, nem tudtam ellenállni neki.
Ezen kívül, most életemben először hímeztem két másik, nem is kicsi mintát, de ezeket ajándékba. Így sajnos képek csak az átadás után lesznek. De annyit elárulhatok, hogy színváltós(multicolor)DMC fonalakkal hímeztem mindkét mintában. Ilyenkor ugye egyenként kell az x-eket varrani. Azt hittem, hogy ez majd kínszenvedés lesz, de meglepően hamar kész lettem belük. Az is igaz, hogy a kötelező fekvés amit a doki előírt nagyban segítette a munkámat.
Ezt a két mintát magamtól soha nem hímeztem volna ki, nem az én stílusom,de most megértem azokat, akik ezeket bármilyen okból kedvelik. Egy JJ. mintához képest 3-szoros sebességgel ellehet készíteni.
Nem mondom, hogy nem fogok még hasonló mintákat hímezni valamikor.
Most egyelőre a maradék időmben a szülésig megpróbálom a Mirabiliát befejezni, és a JJ terítőt. amint visszakapom a fényképezőm készítek majd aktuális fotókat.