2011. augusztus 21., vasárnap

Szülinapom van ma!

Szóval bulit szerettem volna. Olyan igazit, ahol sokan vagyunk (kb. 40 felnőtt), délelőttől jönnek, közösen sütünk, eszünk, iszunk, és ne adj Isten még a végén táncolunk is.
Na, ebből lett  6 felnőtt + 7 gyerek ülös- beszélgetős nagyin kellemes kis buli.
Volt egy kis rossz szájízem amikor egyre másra mondták le az emberek a bulit, és volt aki még erre sem vette a fáradtságot. A rossz időpontnak tudom be, augusztus 20-ával nem tudok versenyezni:-(

Azért kaptam ajándékot is, sok-sok csokit( na jó, ez relatív mert náluk elfogy kb. egy nap alatt) aztán meg ezt:
Szóval, azért ez kárpótol az ismerőseimben való csalódásért. Meg kaptam virágot, és egy karórát is. Holnap kipróbáljuk a gyerekekkel. Ez egy kicsit  a sors keze is, mert eddig a szomszédom volt askja  aki sok mindent megvarrt nekem, de hónap végén elköltözik. Így most majd magamnak varrom majd meg a dolgokat:-)
A sok koszos edényt szerettem volna eltüntetni még ma, ezért míg a többiek lefeküdtek, én meg várrtam, hogy a mosogatógép elmosson egy adagot elővettem az aktuális JJ terítőmet és hímeztem egy keveset. Ezt a kakaó végeztével kezdtem el, így néz ki most.
Arra az elhatározásra jutottam, hogy nem fogom folytatni tovább ezt a terítőt. Ha ezzel a házzal kész leszek, minden oldalán lesz rajta 3-3 házacska. Így marad majd, így fogom használni.
És akkor jöhet a következő projekt a Lizzie Kate naptár, illetve Albertnek a Cut Thru vár, nekem a négy évszak  patchwork párnák a Cross Sticherből.

Szóval terveim vannak, nagyon is konkrétak, ezekhez már össze is szedtem a színeket, és az anyagot, a Párnákat és a naptárat már el is kezdtem.

5 megjegyzés:

  1. Phúúúú, de jó neked,nagyon szép varrógépet kaptál!!!!! jó varrogatást!!

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot! A varrógéphez pedig sok sikert!

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok, ma ki is próbálom ám:-)Most taulgatom a részeit, stb...

    VálaszTörlés
  4. Utolag is nagyon boldog szuletesnapot.:)

    VálaszTörlés
  5. Kicsit megkésve boldog születésnapot kívánok!
    (nem is tudtam, hogy egy napon ünnepeltek a nagyobbik lányommal)

    VálaszTörlés