2011. október 20., csütörtök

Virágok,gyerekek és egyebek

Már rég készülök megmutatni egyik sikerélményem. Anno az egyik virágboltból kaptam két kidobásra ítélt orchideát, mert így elvirágozva senki sem veszi meg.  Nálam a nappali ablakában ideális helyük van és ezt meg is hálálják. Az egyik épp most  virágzik, ez a mai állapot:-)








 Egy kép közelről.













A kisfiam elég jól tűri ha vasalok. A vasalás az ún: gardród szobában van, így beszokott ülni Ingrid szekrényébe, és ott aztán ez is előfordul:

De azért nem mindig ilyen,most amíg ezt a sorokat írtam, a kedves kis fiam, felmászott az asztalra, és az ott talált kakaóval megöntözte az orchideát:-)











A nagyfiamnak elvileg kellenek majd természet fotók. Korábban készítettem már a házfalunkon talált pókról is képet, de azt sikerült több egyéb képpel letörölni a gépről.A kis étgesztenye fánk most kb.170 cm magas, és az idén hozzá képest sok kis termése lett. Még nem a teljesméretűek a termések, de egyik-másik már simán megsüthető. Így néz ki:


Ingridnek meg öt éves szülinapja volt, Két héttel később ünnepeltük, betegség miatt, de így azok is eltudtak jönni akik betegek voltak Ingriddel együtt.Én meg lemaradtam  a taliról.-(
Saját készítésű tortája volt, muffin alap, joghurtos, tejszínes -csokis díszítéssel. Ízlett a gyerekeknek és a felnőtteknek is:-)

3 megjegyzés:

  1. Az orchideáid valóban gyönyörűek, én is mindig megdícsérem őket. A bulit meg nagyon élvezték a gyerekek, sőt, túlságosan is!!!
    Ingrid ajándékát kitettem a blogomon:
    http://fokolomp.blogspot.com/2011/10/michael-miller-flower-fairies.html
    Főkolomp (itt Névtelen)

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse a lánykád! A virágod is szép, de elhalványodnak a gyerekek szépsége mellett...:))))

    VálaszTörlés
  3. Sok boldogságot a Lánykádnak !
    A fiad szenzációs :-)))

    Ja és az orchidea nevét sajna nem tudom :-(

    VálaszTörlés